Mikor Revis felkelt, mindene meg volt. Nem feltétlen egyben, több helyen csak a kötések tartották össze, és úgy érezte, teste darabokra szakadt, de kétségtelenül minden porcikája a helyén volt. Érezte. Pokolian érezte.
Lassan megpróbált felkönyökölni. Irtózatos egy verést kapott, de már nem emlékezett rá mért. Pedig sokat beszélt ellenfeleivel. Nem csak üvöltöztek, beszélgettek… De az emlékek mind csak homályosak. Keral sem segített, sőt, ő meg se szólalt. Csak magába zárkózva támasztotta a falat, két kézzel, mintha el akart volna dőlni.
Mély levegőt vett, és felült. A légzés hirtelen komoly problémává vált, az oldala szúrt és vért köhögött fel. Ivott pár kortyot a mellette lévő szekrényre készített pohárból. Aztán csak bámult maga elé és próbálta kipislogni a homályosságot látótere széléről.
Leemelte lábát az ágyról és óvatosan felállt. Megszédült, de még támaszkodott, így stabilan állt. Elhúzta a bordó bársonyfüggönyt az ágy elől, és körbenézett a napfényes világosságban. Egy bükkfából készült asztalra gondosan végig kiteregették az őrök véres ruháit. A kék anyagon barnásvörös foltok díszelegtek, bár nem olyan sok és nem is olyan nagyok, mint amik Revis kötései alatt rejtőzhettek.
Egy szék támláján megtalálta ingét, és azonnal fel is kapta magára. Egy nagy terem közepén állt, a másik három sarokban is egy-egy bársonnyal elkerített ágy állt, az egyiken még mindig behúzva a vászon. Hirtelen meg értette, mért kellett levennie az ingét.
Visszament az ágyhoz és felkapkodta a szekrényre pakolt cuccait, majd elrendezte ágyát a két másik üres mintájára.
Mikor kiment a szobából egy kisebb helyiségbe érve meglátta a két üres ágy gazdáját. Az a két őr ült még kint, akikkel utoljára verekedett… és Keral. Az egyik felpattant, és leültette Revist a helyére, majd bajtársa kényelmes fotelének karfájára telepedett.
- Nem kéne még egyedül mászkálnod. Elég csúnyán helybenhagytunk…
- Jah, amúgy csak parancsot teljesítettünk. – vágott szavába a fotel eredeti “lakója” és kényelmetlenül kicsit arrébb húzódott.
- Na igen. És felsültünk… szóval a következő alkalommal valószínűleg együtt fognak laposra verni minket. De ne aggódj, legalább nem lesz ilyen ijesztő mint most. Egyedül. Társaságban könnyebb ám elviselni. Amúgy valószínű, hogy neked több köröd lesz… – Itt megállt, mivel barátja az oldalába vágta könyökét.
- Mindig ennyit beszél? – kérdezte Revis óvatosan.
- Attól tartok. – Bólintott a csendesebb őr. – Siller vagyok. Ő meg Kitses, a testvérem. Te pedig Revis. Valójában mindketten csak tanulók még, de volt egy kis... balhénk...
Revis a társalgás közben folyamatosan Keralt fürkészte. A férfi egy ideig állta tekintetét, majd félrenézett, és látványosan a diákokra koncentrált, mintha valami komolyabb jelentést várna az egyszerű szavaktól. Mintha egy célzást fejtegetne... Balhé?
- Mármint mi történt?
Kitses már szóra nyitotta volna a száját, feltehetőleg azért, hogy minden apró történésről részletesen beszámoljon, de bátyja megelőzte.
- Lényegtelen. Ami fontos az az, hogy most szabadidőnkben az őrség tagjaival posztolhatunk, büntetésből. Ami nekik feladat, nekünk is.
Percekig beszélgettek, főleg a rend életéről és szokásairól, szabályzatáról. Ugyanakkor rengeteg mindenről csak töredékesen esett szó, mert a testvérpárnak rendszerint Keralra vándorolt a pillantása, aki sokszor szúrós, feddő tekintettel válaszolt csak. Az persze nem derült ki, mire ez a nagy titkolózás. Amiről viszont egy szót sem tudott meg, az a név eredete. "Mért pont Bachetta?" tette fel a jogos kérdést, de a fiúk csak megvonták a vállukat, és ők maguk is kérdőn néztek a csapatvezetőre, aki azonban csak hallgatott.
Egyszer csak kicsapódott az ajtó, és megjelent Revis apja. Siller hihetetlen gyorsan felpattant, vigyázba vágta magát, de mire társa is feltápászkodott volna a karfáról, ahol ült, Vuton bevágta az ajtót. Nem is köszönt, nem is intett, minden, ami utána maradt azaz egyszerű, értetlenkedő légkör volt. Fia bocsánatot kért, majd távozott a társaságból és egígérte, mindenképp folytatják ezt a beszélgetést...
Folyt köv... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése