Miközben apja után sietett, mindig csak egy köpeny szélét, vagy egy kéz ujjait elkapva a fordulóknál, Revis nem figyelte merre halad. A folyosók kusza útvesztőjében hamar eltévedt, és már abban se volt biztos, hogy két emeletet lefelé, vagy felfelé haladt.
Mikor végül egy zöldellő kertbe érkezett, tudta, hogy ha erre is jött apja, már régóta nincs itt. Itt-ott elvétve ugyan a fű le volt taposva, de hogy kihez tartozott az adott lábnyom... Csalódottan csuklott össze egy tölgyfa alatt.
Innen nézve, és belenyugodva, hogy ma már nem látja ősét, volt ideje megszemlélni a kert furcsaságát. Értetlenül nézegette az élénkzöld, szinte életvidám növényzetet. Hiába simította végig testének fedetlen pontjait a sivító szél, az itteni élővilág erélyesen dacolt a tél hideg halálával.
Végül összeszedte magát és felállt, sétálgatni kezdett. Elment a kert széléig, és csodálkozva nézett le a mély szakadékba, ami az itt derékig érő várfal mögött tátongott. Megállapította, hogy innen bizony nem szívesen esne le, de a vad szépség és a végtelen szabadság kísértése így is megigézte.
- Látom neked sincs túl jó életösztönöd. - Szólt egy lágy, mégis egyenesen kihívó női hang mögüle.
Ahogy Revis megfordult, szó szerint olyan képet vágott, mint aki szellemet lát. Mert szellemet is látott.
Egy nyurga, alig tizenhat évesnek kinéző lány lebegett előtte kékes áttetszőségben. Ruhája a varázslónők szokásos földig érő viselete, tele rúnákkal és az ifjú számára kivehetetlen jelekkel. Jobb kezében vele egymagas botot tartott, tetejét művészien összefont, egymásba tekeredő ágak alkották. A bot valószínűleg az egyetlen kézzelfogható volt a jelenés közelében, ugyanis a fehér tiszafa teljes mértékben nélkülözött minden természetfelettinek tűnő jelet.
- Nem kell ennyire látványosan megrémülni. Ez az én kertem, ha nem tudnád! -világosította fel kissé sértetten Revist a szellem, majd bátortalanabbul hozzátette - legalábbis ebben az időben...
Persze a megszólított csak állt és bambán pislogott. Kilépett az otthoni fészek kellemes, biztonságos melegéből, és máris... máris szinte minden a nyakába szakad. Alig pár nappal tizen nyolcadik születés napja előtt elvették tőle a jövőjét, elvesztette a reményét, hogy maga irányíthatja az életét, ha kikerül a nagyvilágba, megverték, méghozzá elég alaposan, és most még ez is!
Szépen lassan leült a várfal tövébe, és fáradtan dörzsölte meg szemeit. Mikor ismét felnézett, továbbra is ugyan az a kísérteties lény levitált előtte unottan. Végül Revis csak rászánta magát, hogy megszólaljon.
- Öh... bo-bocsánat. Nem akartam zavarni, csak kerestem valakit... - nagyot nyelt és valahogy egyre inkább visszatért belé az erő. - Ki vagy?
A szellem örömmel pördült meg a tengelye körül, mint aki egy régi barátot lát viszont.
- Tudom, Revis, nem is tudod, mennyire tudom! És igen, a neved is tudom! A jövőd is, és a múltad is. Tudlak! - kuncogott, száját üres kezével takarta el. Ruhája ujja felcsúszott könyökéig, felfedve alkarján a kusza fekete jeleket, és ,ó borzalom, nem egy kegyetlen vágás nyomát is. A sebhelyeket fogas pengéjű fegyverrel okozhatták, a tépett szélek szabálytalan beforrása alapján legalábbis. Ahogy vendége elborzadt a látványra, a szellemlány gyorsan leengedte kezét. A bársonyos esésű anyag hamar elfedte a hegeket, és ahogy azok eltűntek szem elől, Revis azonnal elfelejtette mit látott. Pusztán benyomásai, érzései maradtak meg.
- Karitten vagyok, a kétkedők kertjének őre. Valaha persze én is ember voltam... de azok az idők elmúltak... - folytatta, de hangjában nem csendült megbánás, vagy szomorúság. - Furcsa, hogy te kerestél valakit, pedig téged is keresnek. És ha rám hallgatsz, jobban teszed, ha nem hagyod, hogy megtaláljanak! Legalábbis még nem. Emlékszel Szemre?
- Szem?
- Igen, a csuklyás fazon, akihez Kerallal mentél. Az itteniek a Rend fejének is nevezik.
- Azt hiszem - válaszolta tétovázva Revis és próbálta felidézni "vendéglátója" vonásait. Persze csak egy sötét árnyék ugrott be neki. - Mért?
- Mert őt kell elkerülnöd. És a talpnyalóit.
Az ifjú elgondolkozott a tanácson, miközben kényelmesebb pozícióba tornázta magát. Jó pár kérdés felmerült benne. Legelőször is ugyan mért kéne bíznia egy vadidegen szellemben? Mert nincs jobb választása... Na, meg persze az is megérne egy misét, hogy mit keres itt...
- De nem mindenki az ő talpnyalója itt? Végül is, ha ő a vezér, mindenki őt követi.
- Nem vagy rossz úton, de a kötelesség köteléke nem ugyan az, mint a hűség és az érdek alkotta lánc. Itt az a különbség, hogy ki melyikkel kapcsolódik a nagy hálóba, amit Szem kiépített maga köré. Amúgy nem rossz ember... nem nagyon. Más kérdés nem merült fel még benned? Valami sokkal fontosabb, valami sokkal értékesebb...
Bár csak egy egyszerű kérdést tett föl a lány, szinte csevegő hangnemben, mégis Revis jól érezhette a sürgetést egy határozott, célratörő kérdésért. Hogyne lett volna kérdése, elvégre egy idegen világba csöppent. Szinte legalábbis.
Vajon ki tartozik az "elkerülendő" csoporthoz? Gondolta magában, de nem mondta ki. Szerencsétlen elvesztegetése lett volna ez egy jó lehetőségnek.
- El kéne gondolkoznom valamin... - kezdte bizonytalanul, valami jelre várva a jelenéstől.
- Pontosan. Valamiről, ami körbevesz, és a részeddé válik, ha itt maradsz. Mégpedig itt maradsz, a rend tagjaival. - Elégedetten csillant meg a szellem kékes aurája. Revis kérdés nélkül kapott segítséget, és örült neki, hogy a szellem belement ebbe a fajta kérdezz-felelekbe. Persze azt nem értette, mért ez a nagy körülményeskedés, de nem mert rákérdezni.
- Tehát, ami a renddel kapcsolatos, méghozzá nagyon szorosan... - kezeit makacsul keresztbe tette maga előtt, ahogy elkezdte sejteni, mire megy ki a játék. A megfejtés viszont nem tetszett neki, sőt, egyenesen hasznavehetetlennek tartott.
- Egyenesen a gyökerekig, sőt, még azokon is túl nyúlik, amit keresel. - csalafinta mosoly, és ismét az az örömteli fordulat.
- Mért pont Bachetta?
Karitten elengedte a botját, ami magától megállt egyenesen, és elismerően tapsolt. Eddig csak egy ember jutott el idáig ilyen gyorsan.
- Látszik, hogy a vére vagy... légy ügyes, és gyors. Légy olyan, mint egy Bachetta! Jegyezd meg, amit itt tanultál, és használd!
Majd egy könnyed szél hátára ülve kacagva elsodródott. Egy ideig visszhangzott még hangja, és jelenléte is érezhető volt. "És gyere vissza!" zizegték még a növények levelei, majd várakozással teli, fagyos csend csatlakozott a téli levegő hűvöséhez.
Ám a nyugalom nem tartott sokáig, egy talpig feketébe öltözött alak bámult Revisre a kert bejáratából. Tekintete értetlen és zavarodott volt, tartása egyértelműen jelezte, hogy épp tartott valahová
Revis se éppen értelmesen nézett rá, de az ő arcvonásai főleg a másiké miatt torzultak el. Bátortalanul intett, mire végre a lefagyott lány is életre kelt. Közvetlen és barátságos mosolyt öltött, könnyeden fordult Revis felé.
Pillanatok alatt az ifjú előtt termett, és kezét nyújtotta, hogy fölrántsa a földről. Jókedve és segítőkészsége együttesen már-már gyanússá tette. Mondjuk ha mindenkit viselkedése alapján ítélne meg, hamar a paranoia áldozatává válhatna szerencsétlen fiú. Gondolatait bár nem tudta megfékezni, de igyekezett elméje egy távoli pontjába száműzni őket, és elfogadta a segítséget.
- Igencsak lazán vagy öltözve. Mi vezetett pont erre a jeges helyre? - kérdezte kiismerhetetlen hangszínnel az idegen.
- Apám, Vuton... talán ismered.
A lány sértődötten szólalt meg: - Ugyan, ki ne ismerné itt?! De ha valóban a fia vagy, gyere! - és már kézen is fogta Revist, mielőtt az felocsúdhatott volna. - Amúgy arra gondoltam, hogy a kertbe mi vezetett. De már mindegy is. - folytatta a beszélgetés fonalát ott, ahol abbahagyta.
Egy pillanatra kimentek a városba a nyílt ég alá, és ez volt az a pillanat, amikor a mindeddig csak szemlélődő Revis lecövekelt. Az egész helyzet egyre gyanúsabbá vált, és a szellem szavai vészharangokként kezdtek csengeni fejében.
- Mégis hova rángatsz? - kérdezte türelmetlenül, és nem volt hajlandó megmozdulni. Idegenvezetője csak fáradtan sóhajtott. Sejtette, hogy nem lesz egy könnyű party a frissen érkezett srác, nade hogy ennyire ideges legyen már az első alkalommal.
Szembefordult vele, és gyorsan kezdett hadarni.
- Coral vagyok. Már találkoztunk, már ismersz... felületesen legalábbis. Úgy gondoltam szívesen dőlnél le, vagy ha mást nem, legalább átöltöznél valami rendes ruhába. Így kicsit hideg lesz. Azután megmutatnám az étkezőt, és ha te is egyetértesz, megnézhetnéd hogy látták el a hátasod. Nekem utánna mennem kell, de lepasszolnálak egy havernak, aki viszont bemutatja hol vannak a főbb épületek, meg hasonlók. Jössz már végre?
A sürgetés, ami a lány hangjából hallatszott nem nyugtatta meg Revist, és továbbra is valami hátsó szándékot gyanított minden mögött, de nem volt ereje ellenkezni. Mindez túl jól hangzott, és legalább valamiféle tervvel szolgált a nap hátralévő részére. És ki tudja, talán egy szellem is tévedhet. Legalábbis ebben reménykedett, mikor önként elindult Coral után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése