- Ideje lenne lefeküdnöd. Azzal senkinek se segítesz, ha egész éjszaka ott állsz és kifelé bámulsz. - szólt egy gyengéd, de ellentmondást nem tűrő hang az ajtóból.
Az ablakkeretnek támaszkodó alak fáradtan sóhajtott és kihajolt az utca fölé. Nem ez volt az első alkalom, hogy figyelmen kívül hagyta anyja szavait. Bágyadtan szemlélte az aprócska, alig fél tenyérnyi tócsát a macskaköveken. Nem az eső hagyta maga után, hanem a néma sírás, a tehetetlenségtől kicsorduló könnyek alkották.
- Lehet. De a levegő legalább nem dönt helyettem. - válaszolt ridegen, miután kihúzta magát.
Anyja sóhajtott, majd ugyan olyan csendesen, ahogy jött, elment. Revis is kiengedte a levegőt tüdejéből, majd ismét a víztükörben remegő Holdra pillantott. Mért? Mért pont hozzájuk? Mért pont most? Több kérdés is felmerült benne, de már belenyugodott, hogy nem kap rá választ. Legalábbis nem ma. Felnézett az égre, és keserédesen elmosolyodott. Hát nem jössz? Nem segítesz? Talán tényleg csak legenda lennél? Az égieket faggatta, holott tisztában volt vele, hogy nem kap választ. Órák óta nem kapott...
- Fiam. - ezúttal apja jött fel, szinte észrevétlenül. Csak az ajtófélfa nyikordulása árulta el, mikor karba tett kézzel nekitámaszkodott. - Nem érdekel, mivel töltöd az éjszakát. Azt viszont elvárom, hogy holnap a legjobb formádban legyél.
Fia megfordult és felült a párkányra. Nyúzottan könyökölt térdére, fejét előredöntötte kicsit, hogy haja eltakarja szemét, és arca egy részét. Így pásztázta végig apját, akire annyira hasonlított... külsőre... csak még kell pár év...
- Persze.
Az éjszaka csendes volt és eseménytelen, minden drámától mentes. A ház és lakói is aludtak, ki nyugodtabban, ki pedig folyamatosan forgolódva. Reggel valahogy mindenki energikusan ébredt, még Revis is izgatottan pakolta össze azokat a cuccait, amit mindenképpen magával akart vinni. Még azt is mosolyogva tűrte, hogy anyja még utoljára gondoskodón kisimítsa ruhája ráncait, összekócolja, majd ujjaival kifésülje tincseit.
- Végeztél? - kérdezte kedvesen, és egy lépést hátrált, hogy szülője megtekinthesse.
- Nem. Soha, de egyszer el kell engedjelek.
A fiú csak szemeit forgatta, és féloldalas mosollyal átkarolta anyját, hogy együtt lépjenek ki az ajtón, feltehetőleg utoljára. Apja két felszerelt ló körül sürgött-forgott, ellenőrizte az állapotukat, a felszerelést, holott valószínűleg már többször átnézett mindent.
Revis egy apró biccentésből megértette, mit akar apja. Szegényes csomagját egy szolgáló kezébe nyomta, aki szinte azonnal el is vágtatott szürke kancáján. Ő maga felpattant családja legfiatalabb lovára, Dakotára. Még sose ült rajta, apja nem hagyta, így első nekifutásra furcsa volt a hatalmas fríz széles háta.
Búcsúzkodás nélkül indultak el. Apja azonban nem a városból kivezető út felé indult, hanem a piac felé tolongó színes tömegben tört utat előre. Több helyen is megálltak. Legelőször a kovácsnál, ahol új, díszesebb kardot, pár tőrt és egy nehéz, igencsak dagadozó nyeregtáskát kapott, tele egyéb, a későbbiekben szükséges felszereléssel.
- Amit tudtam beszereztem. Az ékszerészt és az íjászt, meg az istállómestert viszont nektek kell felkeresnetek, mert nem találtam őket otthon. - szólt a kovács érces, mély hangján. Plusz egy teli bőrerszénnyel övén boldogan integetett a távozók után, majd visszatért korábbi munkájához. Régóta dolgozott már a famíliának, és Revisszel különösen jóban volt.
Apa és fia hamar megjárta a maradék pár helyet. Az ékszerésztől is felvettek két kisebb szütyőt, melyekből az egyiket a nyeregtáskára kötötték, a másikat pedig az ifjú apja tette el. Az íjásztól egy tegezt, tele fekete, zöld tollas nyílvesszőkkel, és egy mesterien megmunkált fekete íjat hoztak el. A királyi istállómestert megtalálni nehezebb dolog volt, mivel egyfolytában sürgött-forgott, és nem csak saját birtokán járt-kelt. Szerencséjükre azonban alig pár percet kellett rá várniuk.
Mikor megérkezett, sokatmondóan nézett Dakotára, majd beintette vendégeit az istállóba. Nem cicózott, mikor leszálltak és bevezették a lovakat azonnal lecserélte a fiatal csődör teljes szerszámarzenálját. Pár tartalék dolgot elcsomagolt egy hátizsákba, és Revis kezébe nyomta, majd rohant is tovább végezni a dolgát, a fizetséget meg se várta.
Mikor végre kiértek a városból, lassú vágtába ugratták lovaikat. Az út hosszú volt, de jó tempóban haladtak és csak párszor kellett megállniuk. Egyszer itatni, egyszer pedig ebédelni és pihentetni a lovakat...
Folyt köv... :) Még nincs vége az első fejezetnek ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése